ulles@ulles.hu Üllés, Dorozsmai út 40. +36 62 282 122
Üllés Nagyközségi Önkormányzat
Dudás János 1953-ban Üllésen született. Általános iskolai tanulmányait az üllési Baromjárási iskolában végezte. Az iskolai évek alatt ismertette meg vele Juhari Laci bácsi a zene szeretetét – megtanult harmonikán, szaxofonon és furulyán is játszani. E „szerelem” végig kísérte életét: falunapokon, felvonulásokon, lakodalmakban szívesen zenélt és zenél most is, önzetlenül. 1968-tól az üllési pincegazdaságnál kezdett el dolgozni, közben elindította a mezőgazdasági gazdálkodást. Ismereteit növelni szerette volna, ezért elvégezte az ezüstkalászos és az aranykalászos tanfolyamot. A gazdaságát fejlesztgette, őstermelőként dolgozott tovább. 1975-ben nősült meg, 3 lánya született, akik összesen 5 unokával ajándékozták meg.
A család megélhetésének biztosítása mellett a köz szolgálatában is tevékeny részt vállalt: 1994-től napjainkig – a 2010-2014-es ciklust kivéve – tölti be a választott önkormányzati képviselő posztot. Több önkormányzati cikluson keresztül volt az Ügyrendi, illetve a Pénzügyi- és Ügyrendi Bizottságnak tagja, elnöke. (itt jegyzem meg, hogy a képviselői „úton” a szintén díszpolgár Paragi Sándorné, Veronka néni biztatására indult el)
A közel 30 év munkássága példázza, hogy a falusiak mindig bizalommal voltak irányába, mások ügyes-bajos dolgainak megoldását, a köz érdekeinek előbbre vitelét mindig maga elé helyezte. Az elköteleződésének ékes bizonyítéka, hogy június 9-én újraválasztották, immár a 7. önkormányzati ciklus egyik képviselőjeként.
Az Üllési Polgárőr Egyesületnek, mely 1995-ben alakult meg alapító tagja volt, azóta is tag. Az Üllési Hegyközségnek szintén alapító tagja volt, ott 1996. és 1998. között hegybíró tisztséget töltött be. A Mórahalmi-Pusztamérgesi Hegyközség vezetőségi tagja jelenleg is. 2008-ban alakult újjá az Üllési Gazdakör, melynek 2016-ig elnöke volt. Ezt követően máig tevékeny tagja a szervezetnek. 2016-tól a települési agrárgazdasági bizottság vezetőségi tagja, majd 2018-tól elnökké választották.
A település eddig legnagyobb beruházásának előkészítésében, lebonyolításában is részt vett:
A Forrás-IV Beruházó Víziközmű Társulat megalakulásáig az Előkészítő Bizottság Üllés érdekeit képviselő tagja volt, majd a 2007. április 2-án megalakult társulatban – annak 2018. január 26-i megszűnéséig – vezetőségi szerepet töltött be, az Ellenőrző Bizottság tagja volt.
Közéleti szerepe mellett tevékeny részt vállal a település több rendezvényének lebonyolításában, főként a lovas programok szervezésében – nemcsak Üllésen, hanem a környező településeken is.
Évről évre nevez a falunapi borversenyre, illetve a Szent Mihály-napi Pálinka Mustrára. A szakértő zsűritől 2022-ben szőlő pálinkája „Üllés Pálinkája” címet, 2023-ban Zweigelt és Medoc vörösbora Üllés nagyközség bora címet kapta.
2010-ben az Üllési Fonó Néptáncegyüttes tiszteletbeli tagjává választotta a 2010-ben az együttes Ballada című produkciójában, valamint korábbi műsorszámokban vállalt muzsikálásért.
Tanyai lakos volt, jelenleg is az, az is marad. Egész életében szívén viselte a tanyai lakosság sorsát, életkörülményeinek javítását, ügyes-bajos dolgainak intézését, illetékesek felé történő továbbítását.
A külterületi vízgazdálkodással, erdőgazdálkodással, a fúrt kutak helyzetével kapcsolatos problémákat, anomáliákat érdekképviseleti szervek, országgyűlési képviselők felé nemcsak szóban, de írásban is nemegyszer továbbította.
Közéleti-hivatali és magánéletében a józan paraszti észre hagyatkozott, ami mindig a legjobb eredményt hozta a döntéshozatalkor.
A szülőfalut megőrizni nemcsak érzés, hanem döntés is. Zoli bácsi úgy döntött, egész életét a szülőktől örökölt hagyománytisztelet jegyében itt éli le.
Dudás Zoli – ahogy mindenki ismeri – egy egyszerű ember, akinek szerénysége, szorgalma, segítőkészsége példaként állítható. Nem alkotott rendkívülit, csupán különös tisztességgel élte a paraszti sors, a falusi emberek mindennapjait.
Példaként áll mindannyiunk előtt!
Nagy Róbert 1967-ben Siklóson született. Az általános iskolát már Üllésen végezte. Első szakmáját, a vezetékes távközléstechnikai műszerész szakmát Szegeden szerezte meg. Korán megmutatkozott azonban, hogy nem ez az útja. Még gyermekként került kapcsolatba a néptánccal, a hagyományőrzéssel, a kultúra különböző irányzataival – ez későbbi tanulmányait, hivatását is meghatározta. A ranglétra minden fokát végig járta, talán ezért is talált mindenre megoldást, becsülte a munkát, a dolgozó embereket. 1985-ben kezdett el dolgozni, kezdetben képesítés nélküli közművelődési előadóként a Déryné Művelődési Házban. 1992-ben Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán magyar-népművelés szakon szerezte meg első diplomáját. Majd két évre rá szintén Szegeden a József Attila Tudományegyetem posztgraduális képzésén kulturális menedzser – felsőfokú szakképesítést szerzett. Tanulmányaira a pontot a Magyar Táncművészeti Főiskola táncpedagógusi képzése tette fel – néptánc szakirányon fejezte be tanulmányait.
1995. szeptember 1-jétől az akkori településvezetők bizalmat szavaztak számára, a Déryné Művelődési Ház igazgatója lett közel 20 évig, egészen 2013. június 30-ig szervezte a település kulturális és művelődési életét.
A népművelés mellett élete részévé vált a néptánc, ez az örök „szerelem”, azóta is tart.
Kilencéves kora óta táncol. Alapító tagja volt az Üllési FONÓ Néptáncegyüttesnek, mely számos minősítőfesztiválon, belföldi és külföldi fellépésen van túl. Több mint 30 éve – 1991-ben – lett az Üllési FONÓ Néptáncegyüttes vezetője. Az együttes megannyi díjat, elismerést kapott, a hazai néptáncmozgalomban megismerték e nevet. Szívügyének tartja az utánpótlás nevelést, a hagyományok átörökítését – az üllési mellett több környékbeli falu iskolásait tanította a néptánc szeretetére, tiszteletére. Több civil szervezetben is tölt be különböző posztot, így többek között az Üllési FONÓ Alapítványban kuratóriumi tag, elnöke az Üllési Árpád Horgászegyesületnek. Három cikluson át – 2002 – 2014-ig önkormányzati képviselő volt. Emellett a 2002-2006-os, majd a 2006—2010-es ciklusban az Ügyrendi Bizottság tagjává, ezt követően a 2010 – 2014-es ciklusban a Pénzügyi Bizottság elnökévé választották.
Üllésről 2011-ben elköltözött ugyan, de kapcsolatát azóta sem szakította meg azzal a településsel, ahol fiatal-, felnőtt éveit töltötte:
„,A szülőföld szálai örök összekötők a tájjal a földdel, amiből az ember lett, és amivé lesz, és nem szakadhatnak el soha.”-írja Fekete István.
Kedves Robi!
Ahogy a szívedben Üllésnek mindig lesz egy szeretett hely, úgy az üllésiek is mindig „hazavárnak”! Ez a díj is azt bizonyítja itt mindig volt, van és lesz helyed.
1955. október 17-én született Üllésen, földműves szülők első gyermekeként. Általános iskolai tanulmányait Üllésen és a kígyósi III. számú iskolában végezte. A középiskola választás meghatározta későbbi életpályájának egy részét is. Szegeden a Textilipari Középiskolát végezte el, majd ezt követően a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán – textilgép-tervező Szakon szerezte meg első diplomáját. A következő cél szintén a Budapesti Műszaki Egyetemen a mérnöktanári szak elvégzése volt. E tanulmányból – mivel azt munka mellett kellett folytatnia – 3 évfolyamot végzett el. 1998-ban újabb diplomát szerzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskola posztgraduális képzésén, közgazdasági szakokleveles mérnöki diplomát. Tudását német nyelvvizsgával is gyarapította.
A kétezres évek elején elvégezte az ezüstkalászos és az aranykalászos tanfolyamot, majd a mezőgazdasági vállalkozói szakképesítést is megszerezte – az ekkor megszerzett tudását későbbi életszakaszában tudta és tudja ma is kamatoztatni.
Az akkor még kötelező katonai szolgálat alatt tartalékos tisztiképzésben részesült, a szolgálatot hadnagyi rendfokozattal töltötte le.
Tanulmányai és a katonai szolgálat letöltése után 1980 – 1995-ig, a „nagybetűs” életet a Budaprint Pamutnyomóipari Vállalat Szegedi Textilműveknél, először, mint technológus kezdte el, ahol végig járta a ranglétra minden fokát: a technológusi munkakör után üzemvezető, főmérnök, végül műszaki igazgató lett.
1995-ben a Szegedi Nyomdánál termelésvezetőként helyezkedett el, sajnos a cég megszűnése miatt csak fél évig. Ezt követően visszatért a családi gyökerekhez, földműves-őstermelő lett, amit azóta is hivatásszerűen folytat.
Munkája, családi megélhetése mellett a köz szolgálatában is tevékeny részt vállalt: – 1994-2006. között választott önkormányzati képviselő, egyben a település alpolgármestere volt. – 2006-2010. között önkormányzati képviselő, emellett a Pénzügyi Bizottság vezetőjévé választották. – 2010-2019. között a Pénzügyi- és Ügyrendi Bizottság külsős – nem képviselő – tagja volt.
A Képviselőtestület 1994. és 2006. között önkormányzati képviseletre delegálta a Térségi Vízmű-üzemeltetési Intézményirányító Társulásba, melyben egy választási cikluson át a Társulási Tanács elnöke is volt.
1995-től egészen 2006-ig az Üllési Körkép főszerkesztője, de annak megalapítója és egyik névadója is volt.
Több éven át tagsági és elnökségi tagsági pozíciót töltött be a megye helyi lapjainak szerkesztőségét összefogó, segítő egyesületben, a Lokalitas Egyesületben.
Alapító tagja volt az Üllési Polgárőr Egyesületnek, ahol 1995. és 2020. között tagsági, egyben 2018-ig elnökhelyettesi posztot is betöltött. Az egyesület adminisztrációjával kapcsolatos feladatokat, valamint a könyvvitelt még ma is ő végzi.
Eddigi tevékenységére a „koronát” a 2015. október 26-án elkészült szennyvízcsatornázás projekt tette fel.
A 4 település – Bordány, Forráskút, Zsombó és Üllés – lakosságát összefogó, a beruházás lebonyolításában jelentős szerepet játszó Forrás-4 Víziközmű Társulat elnöke volt a megalakulástól egészen a megszűnésig. A közel 5,5 milliárdos fejlesztés megvalósítását, „utolsó forintig” történő elszámolását becsülettel megtette, megmutatva szakértelmét, végtelen türelmét a sokszor kétkedőkkel szemben is.
Szakértelmével, türelmével, építő, józan gondolkodásával, segítő hozzáállásával mindig is példát mutatott a körülötte élők számára.
Emberi értékei mellett tevékeny közösségi élete is követendő lehet mások számára is.
A Képviselőtestület 2018-ban a címet Tanács Zoltán Üllés Kölcsey Ferenc utca 16. szám alatti lakosnak adományozta. Zoli évtizedek óta végez aktív közösségi munkát.
Számára nincs megoldatlan probléma, ha kell napokig dolgozik, gondolkodik az „ügyön”, tanulmányozza a szakirodalmat. A citerázást felnőttként 2007-ben Hunyadvári Istvántól tanulta. A citerázás mellett megtanult citerát készíteni, 43 évesen készítette élete első hangszerét. Több zsűrizett darabot is készített már – ami azt jelenti, a citera kidolgozása mindenben megfelel a néphagyományoknak. Jövőbeni célja, hogy megszerezze a Népművészet Mestere címet. 2009-ben Hunyadvári Istvánnal közösen alapította meg a Királydinnye Citerazenekart – az együttest azóta ő vezeti. Számtalan fellépésen vannak már túl Üllésen és számos környező településen. Munkájukkal elismerést is szereztek. 2011-ben megkapták az Üllés Községért Érdemérmet, 2018-ban pedig -a Csólyospálosi Hagyományőrző Asszonykórus kísérőzenekaraként – a „Csólyospálos Kultúrájáért Díj”-at.
Zoli stabil pont az Alkotóházban. A kis közösség munkájában önzetlenül, odaadással közreműködik. Alapító tagja a Tesz-Vesz Közhasznú Egyesületnek, vezetőségi tagja a helyi mozgáskorlátozott egyesületnek, és tevékeny alakja a nagycsaládos egyesületnek is. Idén 9. alkalommal rendezi meg a Citerástalálkozót, 10. alkalommal pedig a szintén népszerű Lecsófőző Versenyt. Az Adventi rendezvények lebonyolításában is részt vesz. Számos nyári gyermektábor megszervezésében, így kézműves táborok, citeratáborok, vagy a mozgássérült gyermekek táboroztatásában működött közre.
Tóth András 1961. szeptember 24-én született – szülei 6 évnyi várakozása után. Általános iskoláit Üllésen, középiskoláját Szegeden, a Tisza parti Gimnázium vízügyi szakán végezte el. Két hónap nyári szünet után kezdte meg munkás éveit, a Szegedi Vízműveknél, mint gépész. Egy év múlva megismerkedett feleségével, akivel 1982-ben házasodtak össze. Összetartozásukat 2003-ban egyházi keretek között is megerősítették. A vízműves időszakot felváltotta az őstermelőként folytatott baromfinevelés. Jelenleg a kisteleki kábelgyár művezetőjeként jeleskedik immáron 9 éve. Három gyönyörű lánya mellé az elmúlt évben megszületett a kis Andriska, aki meghozta számára a nagypapaság semmihez nem hasonlító örömét. Andrásnak kamasz éveitől az adta a töltést az életébe, ha közösségi emberként tehetett valami pluszt, szereti a mozgalmas hétköznapokat.
Megalapította az Árpád-Központ Alapítványt. Az alapítvány elnökletével megújította a falu bel- és külterületén álló kereszteket, melyeket újra felavattatott. Itt kell elmondani a településen található katonai sírok, emléktáblák felújítását is. András 10 éve tagja a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, mint önkéntes az adománygyűjtésben aktívan részt vesz. Az Üllési Egyházközség tagjaként, később elnökeként igyekszik a plébános munkáját segíteni, előmozdítva a hitélet fejlődését.
Számos lelki esemény szervezésében közreműködik, abból a meggyőződésből, hogy az itt élő emberek töltődhessenek általuk. A templom felújításában, annak pályázati, szervezési munkálataiban, az építkezésben, később a plébánia felújításában is tevékenyen részt vett. Közreműködött a templomkert füvesítésében, az öntözőberendezés megvalósításában. Kezdetektől tagja az egyházi énekkarnak.
A helyi focicsapatnál is élharcos. Pályázatoknál, kivitelezések szervezésénél, kétkezi munkálatoknál is ott jeleskedik. Szívén viseli az üllési sport sorsát és munkájával segíti, szervezi a programokat. 2010. óta az Üllési Ifjúsági Sportegyesület futball szakosztálya működésének koordinálását, szervezését végzi.
Ezen feladatait önként vállalta.
2006. és 2014. között a közösség választott képviselője lett. Ezen belül a 2010-2014-es önkormányzati ciklusban alpolgármesterré választotta a képviselőtestület.
Képviselősége, alpolgármestersége alatt számos – a települést szépítő, fejlesztő – pályázati projekt megvalósítása fűződik a nevéhez.
Magánemberként, hétköznapi teendői mellett jelenleg is aktív tagja a közösségnek. Éles meglátásai, határozott véleménye segíti munkánkat és a fejlődés közösségi életünkben látható, tapasztalható.
Mihálffy László feleségével házasságkötésük után telepedett le Üllésen, négy évtizeddel ezelőtt. Az üllésiek egyenes jellemű, segítőkész embert ismerhettek meg személyében. Négy gyermeket neveltek fel, példamutató házas és családi életük mindenki előtt ismert volt.
Mindig fontosnak tartotta, hogy magánéletén túl időt és fáradságot nem kímélve a tágabb közösségéért is cselekedjen.
Közel két évtizeden keresztül aktív tagja volt a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, amelynek küldetése a hit védelme és a szegények szolgálata. Az üllési csoport alapító tagjaként, majd vezetőjeként mindent megtett a település rászoruló polgárainak megsegítéséért. Munkáját mindvégig önkéntesként, önkéntes lelkülettel végezte, mindenféle anyagi ellentételezés nélkül. Közreműködött a települési rendezvények – többek között a Falunap, az Egészségvédelmi Hét, a Községi Karácsony, az Adventi Hétvégék – színvonalas lebonyolításában.
A siker érdekében a település civil szervezeteivel – így a Nagycsaládos Egyesülettel is – gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki. A karácsony előtti adománygyűjtés motorja volt, még súlyos betegen sem akart kimaradni a munkából.
Az üllési egyházközség tagjaként, később világi elnökeként igyekezett a mindenkori plébános munkáját segíteni, előmozdítva a hitélet fejlődését. Számos lelki és kulturális eseményt szervezett, abból a meggyőződésből, hogy az itt élő emberek töltődhessenek általuk.
Egész életét az önzetlenség és az áldozatos szeretet jellemezte. Szilárd keresztény értékrendjéből fakadóan határozott iránymutatást tudott adni környezetének. Kötelességeit, vállalásait, munkáját mindvégig pontosan és lelkiismeretesen teljesítette.
Súlyos, türelemmel viselt betegsége ellenére is küzdött másokért, talán ebből merített erőt.
Tudjuk, nem hal meg az, akit sokan szerettek, és nem felednek, aki lelkét tette a munkájába. A Biblia tanítása említi: „Gyümölcseiről ismeritek fel őket.” A léleknek gyümölcsei, a szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
Mihálffy Lászlóban mindezek a „gyümölcsök” benne voltak.
Vegyünk róla, egész életéről példát.
Seres Lajos 1938-ban gazdálkodó család legfiatalabb gyermekeként látta meg a napvilágot. Az általános iskola elvégzése után a Szegedi Tanítóképzőben folytatta tanulmányait.A képesítés után az Alsó-Bordány összevont 1-4. osztályos tanulócsoportot vezette, – s a sport, ami gyermekkorától éltette – hazasegítette Üllésre. Így 1960-tól az Üllés – Hármas iskolában folytatta oktató-nevelő munkáját, egészen a tanyai iskolák körzetesítéséig. Diákjaival nemcsak tanulásban, de sportban is jeleskedett. Az eredményekre tekintettel több esetben kaptak a járási hivataltól sportfelszereléseket – jutalmul.
Jó kapcsolatot épített ki a szülőkkel is. Felnőttek és tanulók kulturális műsorával több helyen felléptek a környéken. A fellépésekkel összegyűjtött pénz segítségével jutott forrás a gyerekek üdültetésére és kirándulásra. Közben tanári diplomát szerzett 1972-ben történelem, 1976-ban testnevelés szakon, 1980-ban pedig – futballszakon – a sportedzői képesítést szerezte meg. 1975-ben került a belterületi iskolába, ahol választott tárgyait – a testnevelést és történelmet kezdte el tanítani. Még ebben az évben elindította az ÁFÉSZ-kupát, melyet labdajátékokból és atlétikából rendeztek, illetve rendeznek azóta is – 37 éve, és ahol a helyi csapatok mindig kiemelkedő helyezést értek el. Diákjai megyei versenyeken is eredményesen szerepeltek.
Több éven keresztül volt a helyi sportkör oszlopos tagja, közreműködött a színjátszó kör működésében. 2000-ben vonult nyugdíjba, napjai azonban továbbra is mozgalmasan telnek. A szíve visszahúzta az iskolába. Eleinte a kézilabda csapatot edzette, utóbb a sakkcsapatot vezette. Tagja a felnőtt sakkcsapatnak, az általános iskolás korosztállyal jelenleg is ő foglalkozik.
Az Üllés és Vidéke ÁFÉSZ-nél és a helyi Takarékszövetkezetnél társadalmi megbízatást vállalt. Társadalmi munkáját ajánlotta fel a Nagycsaládos rendezvények szervezésében is. Irodalmi alkotásokkal hobbyszinten foglalkozik, ahol gyakran érvényesíti humorát. Írásai az Üllési Körképben is sorra jelennek meg. Több éve tagja a Szegedi Somogyi Könyvtár Nagy Írók Klubjának. 2008-ban publikált a helyi vers- és prózaírók műveiből összeállított „Lúdtoll” kiadványban.
A zene szeretete egész életét átszőtte: – Rendszeresen jár az Estike Népdalkörbe és a fellépésekre. – Oszlopos tagjai az Old Gold Boys zenekarnak. A zenekar a helyi rendezvények állandó résztvevője.
Munkáját több fórumon, több alkalommal is elismerték: – 1979-ben és 1987-ben az Ifjúság körében kifejtett eredményes munkájáért megyei és országos elismerést kapott, – 1983-ban Miniszteri kitüntetést vehetett át eredményes munkájáért. – 1989-ben és 1991-ben Csongrád megye diáksportjáért kitüntetésben részesült, – 2000-ban az Oktatási Minisztérium Pedagógus szolgálati emlékérmet adományozott számára.
Sokat gondolkoztam azon, hogy Bálint Antalról milyen méltató szöveget is írjak.
Mit írjak egy olyan emberről, aki – világrengető dolgokat nem vitt véghez, nem nyert csatát, nem épített hidakat, nem győzte le a sárkányt – napról napra egyszerűen „csak” tette a dolgát – ezt mindenki tudja, látja, ismeri – átlag feletti erővel.
Bálint Antal 1951. június 4-én Üllésen született. Általános iskolai tanulmányait 1965-ben fejezte be. A szobafestő-mázoló szakmát választotta. Középiskolásként országos versenyen indult – I. helyezést ért el, így a vizsga alól mentesült. Még ebben az évben a DÉLÉP-nél helyezkedett el brigádvezetőként, majd 1975-től 1982-ig a SZINKRON vegyes ipari szövetkezetnél dolgozott.
Toncsi 1975-ben nősült, házasságából 2 gyermeke született.
Üllés Község Önkormányzatánál 1983. január elseje óta foglalkoztatják – először karbantartóként, majd GAMESZ műhelyvezetőként. A 2008-as átszervezést követően a technikai csoport vezetője lett – irányítva a karbantartókat, a takarítókat és a közcélú foglalkoztatottakat. Vezető, de egyben aktív dolgozó, aki az adminisztrációs munkák mellett, szervez, irányít, de ha kell, megfogja a „munka” végét is.
Toncsi közel 30 éve kiemelkedő szerepet vállal Üllés fejlesztésében, az intézmények karbantartásában, szépítésében.
Aktív résztvevője minden kulturális, sport, és közösségi programnak.
Mindig megtalálja, hol van rá szükség, ő a falu „motorja”. Ha kell gyerekeket szállít versenyre, ha kell vendégeket szolgál ki a rendezvényeken, sátort állít, fát ültet, vagy hivatalos ügyet intéz valamelyik közhivatalban.
Sokoldalú ember, nincs olyan dolog, amihez ne értene, szájából még nem hallottam azt, hogy „nem tudom”.
Toncsi sosem keresi a kibúvókat. Megkérhetem bármire, szinte hallom: Mártika megoldjuk.
Energiája kifogyhatatlan, munkaideje 24 órás, foglalkozása: TONCSI. A faluközösség érdekeit mindig szem előtt tartva tevékenykedik fáradhatatlanul, mobilizálva másokat is.
Dolgozóival, az intézményekkel, a település lakosságával nagyon jó, közvetlen kapcsolatot alakított ki.
Munkáján kívül más elfoglaltságra is jutott energiája:
– 1994-99-ig oszlopos tagja volt a helyi színjátszó körnek. A veresegyházi asszonykórus helyi színpadán együtt énekeltünk és táncoltunk annak idején, – a munkavállalók érdekvédelmét tartotta szem előtt, amikor 90-ben elvállalta a Magyar Közalkalmazottak és Köztisztviselők Szakszervezete helyi alapszervezetének elnöki posztját, – szintén ez a cél vezérelte, amikor a Csongrád Megyei Munkaügyi Bíróság népi ülnöki tisztségét elvállalta, és így 2000-2004. között az ítélethozatalban közreműködhetett.
Bálint Antal munkája méltatása mellett meg kell említeni azt, ahhoz, hogy munkájában ily módon helyt álljon, kell egy biztos családi háttér. Van egy végtelenül türelmes felesége, Etelka, aki a hosszú évek alatt mindvégig mellette állt.
Tuczakov Gézáné 1943. május 27-én született Kiskundorozsmán. Az általános iskolát a szomszédos tanyasi iskolában végezte, az ott szerzett gyermeki élmények alapján döntötte el, – pedagógus lesz.
Középiskolai tanulmányait Szegeden a Tömörkény István Gimnáziumban végezte, majd választott hivatására is Szegeden a Felsőfokú Tanítóképzőben készült.
Elmondhatjuk, egész életét a pedagógusi pályának szentelte. 1964-től többmint 40 évet töltött a gyermekek szolgálatában. Van olyan család, amelyben gyermek, szülő, nagyszülő tanító nénije volt egy személyben.
Tanítói pályafutásának teljes időszaka településünkhöz kötődik. ’64-től a Galambosi iskola alsó tagozatát, majd ’67-től a Karahomoki iskola 1-8-ig összevont „osztályát” tanította. A tanyasi iskolában eltöltött évek jó alapot adtak a pedagógusi szakma szépségének megismeréséhez. Hamar összebarátkozott a környékbeli lakosokkal, szülőkkel. A tanyasi iskolában eltöltött évek alatt nemcsak pedagógus, de népművelő is volt. Az itt élő embereknek számos előadást, rendezvényt, kirándulást szervezett, egy kis könyvtárat is működtetett.
1970-ben férjhez ment, elköltözött az iskolától, és mivel körülményes volt a lakóhelyétől az iskola megközelítése, megpályázta a félévkor megüresedő tanítói állást a belterületi iskolában. Fájó szívvel hagyta ott diákjait, hiszen sok szép élmény kötötte őket össze.
A központi iskolában folytatta az addigi aktív tevékenységét. Körzeti matematika munkaközösség vezető volt: a környező települések számára bemutató tanításokat szervezett, összehangolta a matematika-tanítást, formálta a tantárgy szakmai alapjait. Folyamatosan végzett e tárgyból tehetséggondozást – a tanulmányi versenyeken szép eredményeket értek el az általa felkészített diákok. Az ő nevéhez köthető a helyi matematika tanterv kidolgozása. Tevékeny részt vállalt a gyermekek nyári táboroztatásában. Több éven át lelkesen vezette a nyugdíjas énekkar munkáját.
Szakmai ismereteit folyamatosan bővítette – a Bajai Tanítóképző Nyári Akadémia rendszeres hallgatója volt.
Nincs szebb hivatás a tanításnál, a mások oktatásánál, hiszen a pedagógusok gyarapítják az emberi szellemet, oktatnak, tanítanak minden szépre, jóra nevelnek és a tudományok szeretetét oltják az ifjú nemzedékbe. – Rózsika néni már pályája kezdetén felismerte ezt.
Pályafutása alatt emberi és nevelői magatartása, stílusa mindig kifogástalan, példaértékű volt. Óráit az igényesség, gondosság, tervszerűség, kreativitás, a gyermekekkel való sokoldalú törődés, értékközvetítés, élménynyújtás jellemezte.
Kitűnő pedagógiai érzékkel, önzetlenül, hozzáértéssel, őszinteséggel és végtelen türelemmel oktatott és nevelt tanulót, szülőt és kollégát egyaránt. Csendes szavára elcsendesültek a gyermekek. Szeretetet sugárzó fellépésével, humorával tudott nevelni.
Akik látták már őt tanítani, vagy akiket tanított, azok számára fogalom: a klasszikus pedagógus megtestesítője, iskolánk, a település meghatározó tanáregyénisége volt, olyan ember, aki hivatásának és egyben örömforrásnak is tekintette munkáját.
Tevékenységét a Művelődési Minisztérium „Kiváló Munkáért” kitüntetéssel ismerte el.
Rózsika néni nemcsak kiváló pedagógus, hanem példás feleség és családanya is. Házasságából egy gyermeke született. Példás odafigyeléssel irányítgatta lánya tanulmányait és pályaválasztását.
Dr. Nyáriné Tajti Anna mögött egy nagyon gazdag életút áll. Ezt a tartalmas életpályát az ország akkori legfiatalabb polgármestereként kezdte, 1974-ben. Több mint 30 éves munkássága szorosan összekapcsolódott a település életével. Elismertségét jól példázza, hogy 16 évig Üllés tanácselnöke volt, majd a rendszerváltást követően 4 alkalommal nyerte el a választók többségének bizalmát.
Az elmúlt több mint 30 év során – irányítása alatt – a település hatalmas fejlődésen ment keresztül: – a lakosság közreműködésével tornaterem épült, – kialakításra került az egészségház, – az utcák egy-két kevésbé beépítettől eltekintve aszfaltozottak, – a közlekedők biztonságát belterületi kerékpárút szolgálja, – az idősek, a tanyai lakosság segítségére megépült a Területi Gondozási Központ, – a falu jelentős részén elkészült a csapadékvíz elvezető csatorna rendszer, – új Házasságkötő teremmel gazdagodott a település, – erdei iskola, egyben ifjúsági szálláshely került kialakításra, – a központi park átépítése megtörtént, – a Horgásztó körül infrastrukturális fejlesztés valósult meg, – bérlakások kerültek átadásra, a fiatalok lakáshoz jutását segítve ezzel, – szelektív hulladékgyűjtés kezdődött el, – az anyukák munkába állását segítő Bölcsőde épült fel.
Az említett beruházások, fejlesztések természetesen a teljesség igénye nélkül íródtak.
Anna mindig nagy gondot fordított az értékek és hagyományok ápolására. Az 1977-ben létrehozott FONÓ Néptáncegyüttes alapításánál kiemelkedő szerepe volt.
Szervezőmunkája által 6 éve jött létre az Alkotóház és a Helytörténeti Ház. Az Európa szerte ismert néptáncosok mellett a külföldön is ismert ügyes kezű népi mesterek is Üllés jóhírét viszik. A hagyománytiszteletet tartotta szem előtt akkor is, amikor javaslatára az önkormányzat megalkotta jelképeit. Településünkről őseinkig visszamenően gyűjtést kezdeményezett, melynek összegzéseként Üllés történetét feldolgozó kötet került kinyomtatásra.
A rászorultakról és a idősekről való gondoskodás módja – úgy hiszem – mindig minősíti és hiteles képet ad egy adott település vezetőségéről. A szociális ellátás kiemelt szerepét igazolja az ellátórendszer kiépítése, és fejlesztése – az évek során több új ellátási formát vezetett be.
Az egészségvédelmet is szívügyének tartotta. Az 1983-ban elindított szűrővizsgálatokat országosan is példaértékű módon komplex szűrővizsgálati programmá fejlesztette.
Az új dolgok iránt mindig fogékony volt. A települési források kiegészítését szolgáló pályázati rendszert magáénak érezte, a környező települések közül szinte elsőként alakította ki önkormányzati szinten ennek intézményesített formáját.
Tudását, tapasztalatát több szervezetben is kamatoztatta. – alelnöki tisztséget töltött be a Szeged és Térsége Területfejlesztési Társulásban, – képviselői mandátummal rendelkezett a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanácsban, – Soros elnöke volt a Homokháti Önkormányzatok Kistérségi Egyesületének.
Jelenleg a Csongrád Megyei Közgyűlés tagjaként, az Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottságban képviseli településünket.
Tevékenységét több fórumon is elismerték. – 1999-ben a Csongrád Megyei Közgyűlés – addigi munkájáért – Alkotói díjat adományozott számára, – 2004-ben – 30 éves munkássága elismeréseként a Magyar Köztársaság elnökétől megkapta a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét.
Munkájával emberként, nőként példát állít elénk.
Paragi Sándorné 1943. február 4-én Kiskundorozsmán született. Általános iskolai tanulmányait az Üllési Galambosi iskolában végezte.
1961-ben, 18 évesen kötött házasságot, melyből 4 leánygyermeke született. 1981-ben, húszévnyi házassággal a háta mögött, egyedül maradt gyermekeivel. Kemény élet várt rá.
Egyedül nevelte gyermekeit. Ha kellett, bedolgozásban kézi hímzést vállalt, földet művelt, vagy éppen baromfit gondozott.
Amikor lányai családot alapítottak, egyedül érezte magát, hasznossá akart válni. Olyan gyermekek nevelését vállalta, akiknek a sors nem adta meg azt a lehetőséget, hogy családban nevelkedjenek, 1987-2002-ig 6 állami gondozott gyermeket nevelt.
1994. januárjában választották meg a „Remény” Nagycsaládos Egyesület titkárának. Ekkor még nem tudta: egy hatalmas feladatot vállalt fel, egy olyan feladatot, melyben később megtalálta élete egyik fő küldetését.
Hosszú időn át építgette, bővítgette az egyesületet, fáradtságot nem ismerve, megszállottan küzdött az egyesület tagjainak érdekeiért. Újabb és újabb bajba jutott, hátrányos helyzetű családok keresték meg és kérték a segítségét. Mára az egyesületnek már nemcsak üllési tagcsaládjai vannak. Tevékenysége átnyúlik a település határain, ruzsai, öttömösi, pusztamérgesi, forráskúti, csólyospálosi és balástyai tagjai is vannak, mindösszesen 315 család.
Hatalmas felelősség nehezedett a vállára, édes felelősség, melyet Veronka néni önként, boldogan vállalt. E feladat ellátásához hatalmas energiákkal rendelkezett. A nap 24 órájából, „25-t” dolgozott, így saját családján kívül, mind a 315 „családjára” jutott ideje.
Rengeteg közös programot valósított meg. Az éves rendezvényeken kívül – mint az anyák napja, a gyermeknap, vagy a karácsony – sok más programot is szervezett. Évente több alkalommal utaztak el az ország nevezetes kirándulóhelyeire, gyógyfürdőibe, tettek színházlátogatásokat.
A segítségnyújtáshoz az érzelmi indíttatás mellett igen komoly anyagi források is kellettek. Veronka néni számára nem volt lehetetlen, idős kora ellenére „beleásta magát” a pályázati rendszerbe, pályázatokat írt, pályázatokat számolt el.
Több mint egy évtizedes önzetlen segítségét, áldozatos munkáját 2004-ben Pro Famili díjjal ismerték el.
Civil szervezet képviselőjeként naprakész a helyi közügyekben, a Képviselőtestületi ülések rendszeres résztvevője volt.
1998 óta aktív tagja volt a Szociális Bizottságnak, ahol szintén a hátrányos helyzetű családok érdekeit képviselhette.
Hosszú éveken át türelemmel viselt betegsége ellenére is küzdött másokért, talán ebből merített erőt. Munkásságához az a nagy türelem és szeretet kellett, ami talán csak neki volt.
Dr. Joó András 1946. október 19-én született Szegeden, egy iparos család második gyermekeként.
Általános iskolai, majd később középiskolai tanulmányait Szegeden végezte jeles eredménnyel. Még az érettségi évében sikeresen felvételizett a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Szakára, melyet 1972-ben fejezett be. 1972. szeptember 9-én avatták doktorrá.
A doktori cím megszerzése után orvos-gyakornoki beosztásban előbb a Kiskunhalasi, majd az Orosházi Városi Kórházban helyezkedett el, sebészorvosként.
Családi állapotában a következő két évben több változás is bekövetkezett, 1973-ban megnősült, 1974-ben pedig megszületett lánya, Adrienn.
Egy barátja ajánlására 1974. január 1-jétől Ásotthalomon kezdett dolgozni, mint körzeti orvos. Itt került először kapcsolatba egyszerű, vidéki emberekkel. Megszerette a falusi embereket: nyíltságukat, közvetlenségüket, természetességüket.
1975-ben Üllés és Ásotthalom tanácsi vezetésének megállapodása alapján áthelyezéssel Üllésre jött dolgozni körzeti orvosként, felesége pedig fogorvosként.
Az Üllés Községi Tanács 1975. április 14-i rendkívüli ülésén – a 8/1975. Th.számú határozatával -1975. május 1-i hatállyal- Dr. Joó Andrást Üllés község orvosává nevezte ki.
A doktor úr kinevezése óta, immár 30 éve a falu orvosa, közel 10 éven át – 1984-ig – egyedül látta el a több mint 3000 lélekszámú település lakóinak egészségügyi szolgálatát.
Idekerülése óta figyelemmel kíséri a lakosság egészségügyi állapotának javítását. Folyamatos ráhatással volt az emberek – egészséget is befolyásoló – rossz beidegződéseiknek, szokásaiknak átformálására. Példaként legutóbbi dohányzásról való leszoktatás programját említeném, mely nagyon sikeres volt.
Fontosnak tartotta, és tartja ma is a prevenciót, a betegségek korai felismerését. Az 1980-as évek elején a Dél-alföldön szinte egyedülálló módon indította el az évenkénti szűrővizsgálat programot. 1995-től az önkormányzat, valamint az egészségügyi dolgozók hatékony együttműködésével a szűrővizsgálatok mára már komplex – testi és lelki bajainkat felismerő és megelőző – rendezvénysorozattá nőtték ki magukat.
Fontosnak tartotta a folyamatos ismeretszerzést. A megjelenő szakirodalmat mindenkor áttanulmányozta és a gyakorlati munkájában is alkalmazta a korszerű terápiát. 1982-ben általános orvostan szakorvosi képesítést szerzett. Ismereteit azóta is folyamatosan bővíti különféle továbbképzéseken, tanfolyamokon.
Részt vesz az utánpótlás kinevelésében, a rezidens-képzésben. 1995. január 1-től a SZOTE oktatóorvosa és mentora is egyben.
Szakmájának él, szinte éjjel és nappal.
Élénk közéleti tevékenységet folytat. Részt vett a Vöröskereszt helyi szervezetének munkájában, 1975. május 1-től az Üllési Vöröskereszt Szervezet elnöke volt.
1976-1982-ig az Üllési Sportkör elnöki tisztét is betöltötte. Sok munkát fordított arra, hogy a község fiataljai minél jobb körülmények között, eredményesen szerepeljenek a különböző versenyeken. A sport mindig is a szívügye volt. Egyetemi tanulmányai alatt rendszeresen sportolt.
1994-tól 2002-ig önkormányzati képviselőként tevékenykedett a falu fejlődése, boldogulása érdekében. Számos fontos beruházás támogatója volt, mint például az óvodabővítésé, út-, kerékpárút- és leállósáv építésé, a nyelvoktatásé, a számítástechnikai fejlesztéseké.
Dr. Joó András a településen eltöltött 30 év alatt szinte napi kapcsolatban áll betegeivel, a „családok orvosa” lett.
A betegek gyógyulását lelkiismereti tevékenységnek tekinti, fáradtságot, időráfordítást nem sajnálva a cél érdekében. Sokszor az ügyeleti idején kívül, szabadidejét feláldozva végzi gyógyító feladatát.
Kálmán Ferencné 1943. szeptember 23-án született Kiskundorozsmán. Szülei egyszerű, kétkezi munkásemberek voltak, anyja varrónő, apja földműves. A családban 4 gyermek nevelkedett. Bordányban éltek egészen 1954. májusáig, ekkor költöztek Üllésre.
Üllésre kerülésük után a Karahomoki iskolában tanult, tanítói: Pataki Anna és Szolnoki Istvánné voltak. Tanulmányait kitűnő eredménnyel végezte.
1962-ben ment férjhez, házasságából 2 gyermeke született. Sajnos idejekorán megözvegyült, egyedül maradt 2 pici gyermekkel. Férje halálát követően gyermekeinek és a munkájának élt.
Nyugdíjba vonulásáig a Déryné Művelődési Házban dolgozott, ahol takarítói munkaköre mellett kisegítői, gondnoki, ügyeleti feladatokat is ellátott. Segítette előkészíteni és kiszolgálni a rendezvényeket, felügyelni zavartalan lebonyolításukat. Tevékenyen részt vett a szakkörök, klubok, művészeti csoportok munkájában. Minden olyan tevékenységbe szívesen bekapcsolódott, ami az intézmény tartalmi munkáját segítette. Napi munkaideje általában nem 8 óra volt, sok esetben a nyitástól egészen a késő esti zárásig tartott. Ha kellett ott volt kora reggel, késő este, vagy szombaton és vasárnap is. Rá mindig lehetett számítani. Ott volt mindig éppen, ahol a legjobban kellett, nevétől, és hangjától volt még hangosabb a „zsivaj”.
Életében fordulópontot jelentett az üllési néptánc-csoport 1970-es évek közepétől újjászerveződése. A FONÓ néptánc-együttes születésénél általában 3 ember jelenlétéről szoktak említést tenni: Dinnyés Géza, Juhari László valamint Hegedűs Gábor. Valóban nagy szerepet töltöttek be, hiszen ők állták körül az együttes bölcsőjét, de ahhoz, hogy ez a „gyermek” növekedni kezdjen, és szépen fejlődjön óriási szerepe volt. Komoly munka kezdődött meg ekkor, mely még komolyabb háttérmunkát igényelt. A csoport egyre szaporodó belföldi és külföldi fellépései, turnéjai feltételezték a csoport autentikus, eredeti megjelenését. Rövid időn belül több tájegység ruháját kellett elővarázsolni a semmiből. A munka egyik oroszlánrészét Ica néni vállalta magára. Pár lelkes aktivistával együtt kutatta fel a népviseletek hagyományos motívumait.
Személyes emlékeim egyike a több egymást követő hétvége, melyet – Ica néni irányítása mellett – a széki szoknyák pliszírozásával töltöttünk. Jó buli volt. A szülők az ő segítségével, és szakmai tanácsaival varrták, hímezték a ruhákat.
A külföldi utak előtt, amelyekre egyikre sem utazhatott, illetve utazott el – nagy gonddal készítette elő a kosztümöket. Mindig azt mondta, ha kérdezték a táncosok, hogy Ica néni miért nem jön?
-„Nem vagyok én oda való fiam. Inkább hozzatok nekem egy jellegzetes babát” Ezek az emlékek maradtak számára a külföldi turnékból.
Két gyermeke mellé örökbe fogadta harmadiknak a FONÓ együttest.
Nyugdíjba vonulása után sem tétlenkedett. Ha már az egyik gyermeke a tánc „hűtlen” lett hozzá, örökébe lépett a kézművesség a háttérből, hiszen az együttes mellett ez volt az ami kitöltötte az életét: a hímzés, a varrás, a szövés.
Nem állt meg a munka csak a munka elvégzésénél, hanem a szervezésben is óriási szerepet vállalt.
Nélküle elképzelhetetlen, nevével szinte egybe forrt az Alkotóház. Programot állít össze, babát varr, kiállítást rendez. Valamit mindig előre tervez: most gémeskút kellene az Alkotóház udvarára, de jó volna egy kemence is, és mit is csinálunk majd a nyári tábor alatt?! Úgy hiszem, hogy ezt már most tudja.
A szervezés és a programokban való tevékeny részvétel mindig is ez volt az egyik legfontosabb számára. A közösség, a közösségi munka az egyik legfontosabb lételeme.
Sohasem félt az újítástól, amit eltervezett, vagy jónak talált – azt általában tűzen – vízen át keresztül vitte.
Jelenlegi munkája: elődök munkáját adja át utódainkat.
Ádám András 1924. november 29-én született Kiskundorozsmán. Édesapja kétkezi munkával, földművesként tartotta el családját. A munka becsületét, a tisztes családi életet szüleitől örökölte.
Az elemi iskola elvégzése után polgári iskolát végzett, ezt követően műszerész szakképesítést szerzett. A mesterlevél elnyeréséhez szükséges gyakorlati idejét Kiskundorozsmán és Budapesten töltötte le.
1952-ben mondta ki feleségével, Margit nénivel, a boldogító igen-t. Az együtt töltött több mint fél évszázad leforgása alatt volt részük jóban, rosszban, de a kitartás, az egymás iránti hűség és a szeretet megmaradt.
Házasságukból két gyermek született, akiket példás családapaként nevelt fel. Diplomát adott a kezükbe, megalapozva ezzel jövőjük további alakulását: lánya, Margit iskolaigazgató, míg András fia orvos lett.
Bandi bácsi élén közéleti tevékenységet folytatott. 1952-től bő 50 éven át műszerész iparosként szolgálta Üllés község lakosságát. A KIOSZ megyei összekötőjeként a helyi iparosokat összefogva képviselte érdekeiket a különböző fórumokon.
1958-tól 19990-ig tanácstagként, majd 1998-2002-ig képviselőként segítette a település fejlődését, a fiatalabb nemzedékre váró szebb jövő megteremtését.
Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület alapító tagja volt, mely szervezetben hosszú éveken át tevékenykedett.
1990-től 1998-ig egyházközségi tag volt. Vallásos érzülete megmutatkozott mindennapi emberi kapcsolataiban. Minden feléje fordulóhoz segítő szándékkal közeledett, átérezve problémájukat próbált segítséget nyújtani.
Az emberekkel szemben tanúsított szociális érzékenységét tanácstagként, majd képviselőként a testület különböző bizottságaiban bizonyította.
„A Képviselőtestület 24/2002/III.26/Kt.sz. határozata alapján 2002-ben posztumusz Díszpolgári címet adományoz Lőrincz János népi fafaragó mesternek.
Lőrincz János 1939. július 25-én született Makón. A kézművesség, a fafaragás iránti szeretete, lelkesedése igen korán, már 7-8 évesen megmutatkozott. Szüleinek nem tellett játékokra, így hát saját maga fabrikálta játékokkal, illetve azok készítésével múlatta az időt.
Életének első szakasza igen kalandosra sikerült: 15 évesen követte édesapját a Balaton mellé, ahol egy ideig a balatonfüredi hajógyárban hajófestőként dolgoztak, majd Dunabogdány következett, ahol hajók helyett immár szobafalakat festettek, szintén közösen. 1969-ben szobafestő-mázoló képesítést szerzett.
Szíve azonban hamarosan visszahúzta az Alföldre. Talán nem véletlen, hiszen itt ismerkedett meg élete párjával, későbbi feleségével, akivel több, mint 30 évig boldog házasságban élt. Példás családapaként nevelte gyermekeit.
Kezdetben rendelésre a megrendelő kívánsága, illetve a saját elgondolása, ízlése alapján különféle használati és dísztárgyakat faragott, azonban a 80-as évek végén egy alkotótábor hatására a tiszta forrás, a népművészet felé fordult. Alkotásaival több neves kiállításon is képviseltette magát, ahol eredményesen szerepelt.
Üllésre több mint harminc éve költözött. Dolgozott a Nagyalföldi Kőolaj és Földgázkutató Szolnoki Üzeménél, Gáz- és Olajszállító Siófoki Vállalatánál, és az Üllési ÁFÉSZ-nél is. 1988-ban kezdett dolgozni – rokkantnyugdíjasként – a helyi általános iskolában, mint karbantartó.
Az alkotás szépségét a fiatal nemzedék körében is próbálta népszerűsíteni. Ebben az időben fafaragó szakkört vezetett iskoláskorú gyermekek számára. Ezeken a foglalkozásokon próbálta átadni tapasztalatát, tudása legjavát, a munka örömét tanítványainak.
A fafaragás, a kézművesség iránti feltétel nélküli lelkesedése egész családját áthatotta. Fia és felesége, akik mindenben segítették, támogatták, folytatva a családfő megkezdett útját, szintén a népművészet, a kézművesség felé fordultak. Fia a fafaragás, felesége a csuhé-szövés lelkes művelője lett.
Lőrincz János mindig nyugodt, vidám ember volt. Sajnos idejekorán jelentkező súlyos betegsége tanította meg arra, hogy tudjon örülni, figyelni az élet legapróbb örömeire is. Életkedvét a faragás iránti szeretetét, életének még ebben a nehéz időszakában sem veszítette el.
Tudjuk nem hal meg az, akit sokan szerettek, és nem felednek, aki lelkét teszi maradandó alkotásaiba, mint ahogy azt a Biblia tanítása említi: „Gyümölcseiről ismeritek fel Őket!”
Dinnyés Gézáné Hódi Mária évtizedeken át védőnőként dolgozott Üllésen. Szeretetteljes, szorgalmas, emberközeli, segítőkész munkájáért, a közéletben betöltött eredményes munkájáért 2001-ben díszpolgári címet kapott.
Önéletrajza:
1941-ben született Szegeden, édesapja TSZ-tag volt, édesanyja háziipari dolgozó. Testvére nem született, talán ez is motiválta abban, hogy nagy családot alapítson, 5 gyermeke született.
Általános iskolai tanulmányai után Szegeden, a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium reál szakán tanult tovább. 1959-ben érettségizett, majd felvételizett az Újszegedi Védőnőképzőbe, ahol 1960-1962-ig tanult. 1962-től Forráskúton lett körzeti védőnő, 1963-ban házasságot kötött Dinnyés Gézával, aki akkoriban az üllési művelődési ház vezetője volt. A házasságkötés után áthelyezték Üllésre körzeti védőnőnek.
Fontosnak érezte aktualizálni, fejleszteni tudását a megszerzett tapasztalatok mellett, ezért 1981-ben megkezdte tanulmányait Újszegeden, a Védőnőképző Főiskolai Kar Kiegészítő szakán, levelező tagozaton. 1983-ban diplomázott.
Közéleti tevékenységét jellemzi, hogy 1968-tól éveken át szakszervezeti bizalmiként is szerepet vállalt az egészségügyi dolgozókat képviselve. Képviselőként is tevékenykedett, a község sorsának aktív befolyásolójaként. Marika néni ma már nyugdíjas.
Az Üllés Községi Képviselőtestület 1998-ban rendeletet alkotott a Díszpolgári Cím adományozásáról. E kitüntetés a község társadalmi, gazdasági, tudományos, kulturális és művészeti élet területén nyújtott kimagasló tevékenység elismerését szolgálja. A képviselőtestület a millennium évében – 2000-ben – e címet Juhari Lászlónak adományozta.
Juhari László igazgató úr 1959-ben Makón kezdte pedagógusi pályáját. 1962-ben került községünkbe a Baromjárási Iskolába, tanyai tanítóként. Itt nemcsak a gyermekek nevelésével, oktatásával foglalkozott, hanem az ott élő embereket összefogta művelődési és szórakozási lehetőséget teremtett számukra az iskolában. Felvállalta az ügyes-bajos dolgok intézését, a változó körülményekhez való eligazodáshoz segítséget nyújtott. Az iskola jelentett a tanyaközpontot, felnőttek és gyermekek közösen készültek az ünnepekre, előadásokra. Kiemelt figyelmet fordított a tanulók zenei képzésére, furulyázni tanította őket, így a környékbeli kulturális versenyeken szép sikereket értek el.
A hetvenes években a tanyasi iskolák megszűntek, ekkor beköltöztek a községbe, ahol az általános iskolában tanított. Hamar kiemelkedett a nevelők köréből erkölcsileg tiszta és szilárd jellemével. A magasabb tudás elérése érdekében elvégezte a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolát, ahol 1971-ben magyar-történelem szakos diplomát szerzett.
1977 óta az általános iskola igazgatója, 1983-tól pedig az Általános Művelődési Központ igazgatójává nevezték ki. Vezetése alatt mindig a tanulók álltak a középpontban. Arra törekedett, hogy minél magasabb színvonalú tudással rendelkezzenek, érzelmileg kiegyensúlyozottabbakká váljanak, lelküket a művészetek finomítsák, gazdagítsák. Mint minden újra fogékony vezető, a nevelőtestületet is erre a szemléletre ösztönözte a tanulók érdekében.1995 óta az intézmény az általános iskolai tanulmányok folytatása mellett lehetőséget biztosít az alapfokú művészeti ismeretek elsajátítására is. Ekkora már az iskola nagy népzenei és néptánc múltra tekintett vissza. Tanár úr nagy hangsúlyt helyezett a népi hagyományok és a Dél-Alföld kultúrájának ápolására. A Rokka népzenekar tagjaként, majd az iskolai zenekar vezetőjeként az ARANY II. minősítésű FONÓ néptánc együttes számtalan belföldi és külföldi fesztiváljának résztvevője volt, amikor is együtt örülhetett tanulói sikereinek és szép eredményeinek.
Az iskola számára a technikai fejlődést lehetővé tette, a számítástechnikai és nyelvi ismeretek elsajátításához szükséges eszközök biztosítását szorgalmazta. Pályázatokat nyújtott be, ennek révén a tanulók az informatikai és a nyelvi tudást magas színvonalon tanulhatják.
Az általános iskola jó hírnevet szerzett, hiszen az innen kikerült tanulók bármelyik városi iskolában megállják a helyüket. Közülük sokan felsőfokú végzettséggel rendelkeznek.
A 40 éves pedagógiai és vezetői tevékenysége mellet a község közéletében jelentős szerepet töltött be tanácstagként, majd képviselőként a felnőtt lakosság és a fiatalok érdekeit képviselte.
Knapcsek Sándor plébános úr 1930-ban született Endrődön. Gimnáziumba Mezőtúrra és Vácra járt, majd a Hittudományi Főiskolát Vácott és Szegeden végezte el. Mint segédlelkész Kiskunhalason, Csongrádon, Kecskeméten, Vásárhelyen, plébánosként Gátéren dolgozott 3 éven át.
Üllésre 1968. szeptemberétől került. A régi üllési templomot kitoldotta, harangot vásárolt, bevezettette a fűtést a templomba, új padok vásárlásáról gondoskodott.
2007. évben Szent Erzsébet díjat vehetett át:
„ A templomok a falvak szimbólumai, főként, ha csaknem száz éven át jelentik „Isten házát” az itt élőknek. A régi üllési kis templom műszaki átvizsgálása után rádöbbent az egyházközösség, hogy nincs esély a felújításra, a falak repedezettek, a tető beázik. Bár a zord külső meghitt belső környezetet rejtett magában a hívő lelkekkel teli szentélyben. Az egyházközség képviselőtestülete Knapcsek Sándor esperes plébános úr vezetésével úgy döntött, hogy új templomot kell építeni. Nem kis feladatot vállaltak fel. Az építés során felmerülő adminisztrációs munkát Sándor atya végezte, irányította a munkálatokat, teljes odaadással, az egészsége hanyatlása ellenére. Sándor atya nélkül nem állna most ez az új templom. A megépített ház azonban csak halvány lenyomata annak a lelki templomnak, amit az atya alkotott meg Üllésen. Ebben a lelki templomban ott van a vezető szelleme, a falu lakói, a generációk, a hívő lelkek, az odaadás és istenszeretet, benne vannak a régi falak által meghallott sóhajok, könyörgések és hálák. Egy szavára mindenki eljött, és közös összefogással, rengeteg önkéntes munkával áll itt ez az épület.”
Dudás Kálmán tősgyökeres üllési családból származik, már szülei is jelentős szerepet töltöttek be községünk életében.
Fiatal korától kezdve a mezőgazdasággal foglalkozott, jelenleg is magas színvonalon irányítja családi gazdaságát. 1961-től a Termelőszövetkezet megalakulását követően még aktívabban kivette a részét a közéleti munkából. A TSZ-ben vezetőségi tagként dolgozott.
Mindig a szívén viselte a helyi parasztság gondjait, és mindenkinek, aki hozzá fordult, segítséget nyújtott problémája megoldásában. A lakosság szószólójának tekintette. 1964-től tanácstagként, majd 1968-tól vb-tagként segítette a község irányítását. 1968-tól ÁFÉSZ-tag, 1969-től pedig megyei tanácstag volt. Ezen tevékenysége hozzájárult községünk fejlődéséhez.
Babarczi bácsi életútja összekapcsolódik községünk életével. Harcolt a II. világháborúban, majd hosszú hadifogság után családot alapított.
Kádármesterként dolgozott, majd az ÁFÉSZ-nél helyezkedett el, később visszatért eredeti szakmájához, ahol igen szép sikereket könyvelhetett el. Nagy távolságból is járnak hozzá a megrendelők, szakmáját a legmagasabb színvonalon, népművészeti hagyományokkal műveli. Helyben és az ország különböző területein alkotásaiból kiállításokat rendezett, ahová községünk jó hírét vitte.
Településünk életében meghatározó szerepe van, a lakossági körében népszerű, köztiszteletben álló személyiség. Érdeklődési köre igen sokrétű, nyitott a közéleti problémák iránt. A nyugdíjas klub aktív tagjaként énekkarban és színjátszó körben is szerepel.
