Szüret - Vass József
Kőkereszt - Németh László
Bodzafiúk - Santana Cadena Diána
A haleszi betyár - Vass József
Hajnali balerina - Szabó Ferenc
Aratás utan - Németh László
Szabadság - Vass József
Éjszakai fények - Patyik Ágota
Bohn Erdő útja - Zsíros Tibor

Partnerek

 

A birtokvédelmi eljárás megindítására azok jogosultak, akiket birtokuktól jogosulatlanul megfosztanak vagy a birtoklásban zavarnak. Az eljárás megindítása a birtoksértő magatartás közlésével indul, amely benyújtható kérelem formájában, de az ügyfél személyesen is megindíthatja az eljárást, ez alkalommal jegyzőkönyv felvételére kerül sor. 

A továbbiakban az eljárás a Polgári Törvénykönyv erre vonatkozó előírásai szerint kerül lefolytatásra. Az esetek többségében sor kerül helyszíni szemle lefolytatására, valamint - amennyiben arra szükség van – a tényállás tisztázása céljából tanúk meghallgatására.

Ha a kérelem megalapozott, akkor határozat formájában a birtoksértő felszólítására kerül sor a zavaró magatartás befejezésének céljából. Amennyiben a birtoksértő magatartás elkövetése miatt kár keletkezett, úgy a határozat a kár összegének megtérítéséről is tartalmaz rendelkezést.

A határozat kiküldése után – ha a birtoksértés megállapítására sor került – a határidő lejártát követően ismételt helyszíni szemle keretében állapítja meg az ügyintéző, hogy a határozat rendelkezései betartásra kerültek-e.

Mórahalmi Járási Hivatal tájékoztatói

Tájékoztató a szennyvízcsatorna hálózat kivitelezéséről

Önkormányzati konyha étlapja

Lájkolj minket!

Kereső

Időjárás

 Hőtérkép

Hőtérkép

Felhőtérkép

Felhőkép

Széltérkép

Széltérkép

Forrás: www.idokep.hu

Partnerek