Éjszakai fények - Patyik Ágota
Szüret - Vass József
A haleszi betyár - Vass József
Szabadság - Vass József
Kőkereszt - Németh László
Bohn Erdő útja - Zsíros Tibor
Aratás utan - Németh László
Hajnali balerina - Szabó Ferenc
Bodzafiúk - Santana Cadena Diána

Partnerek

 

Seres Lajos 1938-ban gazdálkodó család legfiatalabb gyermekeként látta meg a napvilágot.

Az általános iskola elvégzése után a Szegedi Tanítóképzőben folytatta tanulmányait.

 

A képesítés után az Alsó-Bordány összevont 1-4. osztályos tanulócsoportot vezette, - s a sport, ami gyermekkorától éltette - hazasegítette Üllésre.

 

Így 1960-tól az Üllés - Hármas iskolában folytatta oktató-nevelő munkáját, egészen a tanyai iskolák körzetesítéséig.

Diákjaival nemcsak tanulásban, de sportban is jeleskedett. Az eredményekre tekintettel több esetben kaptak a járási hivataltól sportfelszereléseket - jutalmul.

 

Jó kapcsolatot épített ki a szülőkkel is. Felnőttek és tanulók kulturális műsorával több helyen felléptek a környéken. A fellépésekkel összegyűjtött pénz segítségével jutott forrás a gyerekek üdültetésére és kirándulásra.

 

Közben tanári diplomát szerzett 1972-ben történelem, 1976-ban testnevelés szakon, 1980-ban pedig – futballszakon - a sportedzői képesítést szerezte meg.

 

1975-ben került a belterületi iskolába, ahol választott tárgyait – a testnevelést és történelmet kezdte el tanítani.

Még ebben az évben elindította az ÁFÉSZ-kupát, melyet labdajátékokból és atlétikából rendeztek, illetve rendeznek azóta is - 37 éve, és ahol a helyi csapatok mindig kiemelkedő helyezést értek el. Diákjai megyei versenyeken is eredményesen szerepeltek.

 

Több éven keresztül volt a helyi sportkör oszlopos tagja, közreműködött a színjátszó kör működésében.

 

2000-ben vonult nyugdíjba, napjai azonban továbbra is mozgalmasan telnek.

A szíve visszahúzta az iskolába. Eleinte a kézilabda csapatot edzette, utóbb a sakkcsapatot vezette. Tagja a felnőtt sakkcsapatnak, az általános iskolás korosztállyal jelenleg is ő foglalkozik.

 

Az Üllés és Vidéke ÁFÉSZ-nél és a helyi Takarékszövetkezetnél társadalmi megbízatást vállalt.

Társadalmi munkáját ajánlotta fel a Nagycsaládos rendezvények szervezésében is.

Irodalmi alkotásokkal hobbyszinten foglalkozik, ahol gyakran érvényesíti humorát. Írásai az Üllési Körképben is sorra jelennek meg.

Több éve tagja a Szegedi Somogyi Könyvtár Nagy Írók Klubjának.

2008-ban publikált a helyi vers- és prózaírók műveiből összeállított „Lúdtoll” kiadványban.

 

A zene szeretete egész életét átszőtte:

- Rendszeresen jár az Estike Népdalkörbe és a fellépésekre.

- Oszlopos tagjai az Old Gold Boys zenekarnak. A zenekar a helyi rendezvények állandó résztvevője.

 

Munkáját több fórumon, több alkalommal is elismerték:

- 1979-ben és 1987-ben az Ifjúság körében kifejtett eredményes munkájáért megyei és országos elismerést kapott,

- 1983-ban Miniszteri kitüntetést vehetett át eredményes munkájáért.

- 1989-ben és 1991-ben Csongrád megye diáksportjáért kitüntetésben részesült,

- 2000-ban az Oktatási Minisztérium Pedagógus szolgálati emlékérmet adományozott számára.

 

Mórahalmi Járási Hivatal tájékoztatói

Tájékoztató a szennyvízcsatorna hálózat kivitelezéséről

Önkormányzati konyha étlapja

Lájkolj minket!

Kereső

Időjárás

 Hőtérkép

Hőtérkép

Felhőtérkép

Felhőkép

Széltérkép

Széltérkép

Forrás: www.idokep.hu

Partnerek