Kőkereszt - Németh László
Aratás utan - Németh László
A haleszi betyár - Vass József
Szabadság - Vass József
Bohn Erdő útja - Zsíros Tibor
Bodzafiúk - Santana Cadena Diána
Éjszakai fények - Patyik Ágota
Szüret - Vass József
Hajnali balerina - Szabó Ferenc

Partnerek

 

Torockó-Torockószentgyörgy-Üllés testvértelepülési találkozó

A Magyar Kormány támogatásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által „Testvértelepülési programok és együttműködések (2021.)” című pályázati kiírásra beadott, TTP-KP-1-2021/1-000209 számú, „Határon átnyúló kapcsolatok Torockó-Torockószentgyörgy-Üllés” című pályázati támogatásából valósult meg a Szent Mihály-napi rendezvény keretében a testvértelepülési találkozó.

A romániai, erdélyi Torockó-Torockószentgyögyből 2021. szeptember 24-én 20 fős delegáció érkezett több mint 5 órás utazás után Üllésre. A delegációt örömteli, baráti fogadtatásban részesítette Nagy Attila Gyula, Üllés Nagyközség polgármestere.

Deák-Székely Szilárd Torockó-Torockószentgyögy polgármestere és Nagy Attila Gyula Üllés Nagyközség polgármestere aláírták a testvértelepülési együttműködés megújítását és átadásra kerültek a pályázati támogatásból beszerzett  magyar szerzők, magyar nyelvű szépirodalmi és szakirodalmi könyvei, a pályázati logóval ellátott bögrék és az ajándék táskák a helyi termelők borával, mézzel és az üllési Írói Klub Antológia 2. kötetével. A vendégek ezt követően a Bali23 Étteremben elfogyasztották a vacsorát, majd pedig elfoglalták szállásukat, amelyet Üllés Nagyközségi Önkormányzat biztosított számukra. 2021. szeptember 25-én az erdélyi vendégek a paraszt reggeli elfogyasztását követően a Déryné Művelődési Ház és Könyvtárban megnézték az aktuális kiállításokat, majd ellátogattak az Alkotóházba és megismerkedtek a Királydinnye Citerazenekarral, majd 10 órától a Vásártéren folytatódott a program. A Vásártéren a Szent Mihály-napi programsorozatot a Kincsem A Lovassportért, Egészséges Gyermekekért, A Természetért Alapítvány lovasbemutatójával kezdődött. A lovasbemutató ünnepélyes eredményhirdetése után svédasztalos, meleg ebéd elfogyasztását követően a delegáció tagjai elvegyülve a rendezvényi forgatagban tovább ismerkedtek a helyiekkel, közben élvezve a színpadi programokat pl. a Fonó Néptáncegyüttes és a Rézhúros Band műsorát, a Regélő Fehér Táltos Dobcsapat előadását, illetve a különböző koncerteket pl. a Kállay Saunders Band 90 perces élő nagykoncertjét. Az élő koncert beállási ideje alatt a torockói vendégek megvacsoráztak a Bali23 Étteremben. Hajnalban fáradtan, de élményekkel telve foglalták  el az utcabált követően a szállásukat. Másnap, 2021. szeptember 26-án, a reggeli után, az új barátokat hátra hagyva, a kedves vendéglátást megköszönve a delegáció hazaindult.

A megvalósult pályázati program hozzájárult a testvér-települési kapcsolat további mélyítéséhez, Üllés és Torockó-Torockószentgyörgy közötti baráti kapcsolatok ápolásához a külhoni magyar testvéreink támogatásához, a mai magyar nyelvű kultúra eléréséhez, a magyarságtudat ébrentartásához.






Projekt megnevezése: Munkagép beszerzése Üllésen

Projekt támogatási összege: 14 961 539.- Ft

Projekt megvalósításának éve: 2020

Támogatott intézmény megnevezése: Üllés Nagyközségi Önkormányzat

Az iskola, a tornaterem és az önkormányzati konyha épületének energetikai korszerűsítése Üllésen.

Alkategóriák

Mórahalmi Járási Hivatal tájékoztatói

Tájékoztató a szennyvízcsatorna hálózat kivitelezéséről

Önkormányzati konyha étlapja

Lájkolj minket!

Kereső

Időjárás

 Hőtérkép

Hőtérkép

Felhőtérkép

Felhőkép

Széltérkép

Széltérkép

Forrás: www.idokep.hu

Partnerek