Szabadság - Vass József
A haleszi betyár - Vass József
Kőkereszt - Németh László
Bodzafiúk - Santana Cadena Diána
Hajnali balerina - Szabó Ferenc
Éjszakai fények - Patyik Ágota
Aratás utan - Németh László
Szüret - Vass József
Bohn Erdő útja - Zsíros Tibor

Partnerek

 

A Képviselőtestület 2015. április 28-án rendkívüli testületi ülést tartott.

 

A Képviselők döntöttek:

-Tanyagondnoki gépjármű beszerzéséről - – EMVA vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások igénylésével, valamint

- 2015. évi nyári gyermekétkeztetés támogatására igény benyújtásáról.

 

 

A Képviselőtestület május 12-én tartotta következő soros ülését.

A képviselők a nyílt ülés keretében fogadták a Diákönkormányzat képviseletében Tasi Zoltánné DÖK segítő tanárt, Maróti Ádám polgármestert és Nagy Miklóst DÖK tagot. Maróti Ádám a 2014-2015-ös tanév programjairól adott tájékoztatást, Tasi Zoltánné pedig az elnyert Comenius pályázat állásáról tájékoztatta a jelenlévőket.

A Képviselők az ülésen döntöttek:

- a községben közüzemi szolgáltatást végző cégek tevékenységéről készült tájékoztató elfogadásáról. Az ülésen beszámolt az EDF DÉMÁSZ, az Alföldvíz Zrt. a Négyforrás Nonprofit Kft és a Szegedi Kéményseprőipari Kft képviselője. A képviselők a ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt. beszámolóját nem fogadták el. Kérdéssel élnek a cég felé a rezsicsökkentés óta eltelt időszak alatt a gáz minőségében bekövetkezett feltételezett romlás kapcsán.

- a 2014. évi pénzmaradvány általános tartalékba helyezéséről,

- a Déryné Kulturális Központhoz szükség szerint 1 fő szakmai létszám biztosításáról,

- az Üllés Nagyközségi Önkormányzatnál és költségvetési intézményeinél 2014. évben elvégzett belső ellenőrzések tapasztalatairól készített Éves Ellenőrzési Jelentés elfogadásáról,

- a külterületi határszemlével kapcsolatos szóbeli tájékoztató elfogadásáról,

- az Üllési Önkormányzati Konyha Alapító Okiratának módosításáról.

 

A Képviselők rendeletben fogadták el az önkormányzat 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról készült anyagot.

(a rendelet a http://www.ulles.hu/rendeletek link alatt található meg, vagy a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán olvasható.)

A képviselők zárt ülés keretében:

- áttekintették az étkezési térítési díj hátralékosok listáját. Döntöttek arról, hogy a hátralékosokat szólítsák fel, és amennyiben a tartozásukat 15 napon belül nem rendezik, úgy az étkezési szolgáltatásukat függesszék fel.

 

(a Képviselőtestület az április 28-i és május 12-i nyílt ülésének előterjesztéseit a http://www.ulles.hu/kepviselotestulet/kepviselotestuleti-ulesek-anyaga-eloterjesztesek link alatt, az április 28-i és május 12-i nyílt ülésről szóló jegyzőkönyveket http://www.ulles.hu/kepviselotestulet link alatt olvashatják)

 

Nagy Attila Gyula

polgármester

Mórahalmi Járási Hivatal tájékoztatói

Tájékoztató a szennyvízcsatorna hálózat kivitelezéséről

Önkormányzati konyha étlapja

Lájkolj minket!

Kereső

Időjárás

 Hőtérkép

Hőtérkép

Felhőtérkép

Felhőkép

Széltérkép

Széltérkép

Forrás: www.idokep.hu

Partnerek