Bodzafiúk - Santana Cadena Diána
Kőkereszt - Németh László
Aratás utan - Németh László
Éjszakai fények - Patyik Ágota
A haleszi betyár - Vass József
Bohn Erdő útja - Zsíros Tibor
Szüret - Vass József
Szabadság - Vass József
Hajnali balerina - Szabó Ferenc

Partnerek

 

Járási Földhivatal:

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Földhivatalában befejeződötta mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 70. §(2) bekezdése alapján a korábban - mezőgazdasági földterületekre - megkötött haszonkölcsön szerződések hivatali törlése.

 

A fenti törvény kimondja, hogy a hatálybalépésekor fennálló, határozatlan időre vagy határozott időtartamra kötött haszonkölcsön-szerződések 2014. december 31-ével megszűnnek. A földhivatali döntés, minden ezen a jogcímen bejelentést tett földhasználónak kipostázásra került.

Tájékoztatjuk a földhasználókat, hogy amennyiben a törvény szerinti földhasználati bejelentési kötelezettségük fennáll, a további földhasználati szerződéskötési lehetőségek (haszonbérlet, feles bérlet, részesművelés, szívességi földhasználat) igénybevétele vonatkozásában kérdéseikkel keressék fel ügyfélszolgálatunkat (Mórahalom, Millenniumi sétány 17.).

 

A járás területén okmányügyintézés Mórahalmon és Üllésen vehető igénybe, eltérő ügyfélfogadási időben:

Mórahalom:

2015. március 9. napjától a Mórahalmi Kormányablak (okmányirodai ügyfélszolgálat) a Mórahalom, Millenniumi sétány 17. szám alatt (Földhivatal épülete) várja ügyfeleit.

 

A Mórahalmi Kormányablak ügyfélfogadás rendje:

Hétfő

7.00-17.00 

Kedd

8.00-16.00 

Szerda

8.00-12.00 

Csütörtök

8.00.-18.00 

Péntek

8.00-12.00

 

Helyi elérhetőségek:

Telefon: 06-62/681-360

Fax: 06-62/681-369

 

Központi elérhetőségek :

Kormányzati ügyfélvonal a nap 24 órájában:

Telefon: 1818 (kék szám)

Külföldről: +36-1-452-3622

Fax: +36-1-452-3621

SMS: 1818

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Internetes időpontfoglalás: minden nap 11.00-12.00 óra közötti időintervallumban lehet bejelentkezni a magyarország.hu internetes felületen ügyfélkapuval rendelkező ügyfeleknek.

Mórahalmon új helyszínen - a Millenniumi sétány 17. szám alatt működő kormányablakban valamennyi kormányablakban intézhető ügykörben várják az ügyfeleket, így a kormányablakban családtámogatást, egészségbiztosítást, nyugdíjat, illetve szociális ellátásokat is lehet igényelni.

Az ügyfelek kérésének megfelelően nemcsak hiteles, hanem nem hiteles tulajdoni lapot (1000 Ft) és térképmásolatot (2400 Ft) is lehet kikérni, melyet az egyes közműszolgáltatóknál elfogadnak.

2015. április 2-ától a korábbiaktól eltérően nem a Városháza épületében, hanem a kormányablak épületében (Földhivatal épülete, Posta mellett,  6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 17. szám) fogadja az ügyfeleket a Kormányhivatal

- egészségbiztosítási,

- nyugdíjbiztosítási, és

- a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos ügyekben

minden csütörtökön 9.00-14.00 óráig."

 

Az Üllési Kirendeltség ügyfélfogadási rendje változatlan maradt:

Hétfő

8.00-12.00 

Kedd

szünetel

Szerda

8.00-12.00 és 12.30.-16.30 

Csütörtök

8.00.-12.00 és 12.30.-15.30 

Péntek

8.00-12.00

 

 

Járási Munkaügyi Kirendeltség:

2015. március 1-től „A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról” szóló 1993. évi III. törvény az aktív korúak ellátását, mint új feladat és hatáskört a járási hivatalokhoz telepítette. Ezt követően a foglalkoztatást helyettesítő és az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás megállapítására irányuló kérelmeket a járási hivatal hatósági osztályán, munkaügyi kirendeltségén valamint helyben a települési ügysegédeknél lehet benyújtani. A hatáskörváltozásról az ügyfelek 60 napon belül írásbeli tájékoztatást kapnak. A már folyósítás alatt álló ellátások ügyében az ügyfeleknek nincs külön teendője, a további szükséges eljárásokról a járási hivatal írásban tájékoztatja az érintetteket.

 

Uniós forrásból finanszírozott újabb támogatási források igénylésére nyílt lehetőség többféle célcsoport vonatkozásában. Bővebb tájékoztatás a CSMKH Mórahalmi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségén kérhető, ügyfélfogadási időben.

 

Az idei közfoglalkoztatási programok március hónap elején elindulhattak, mind a hagyományos hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás, mind a startmunka mintaprogramok tekintetében. Ezzel továbbra is biztosítani tudjuk, hogy az álláskeresők helyben végezhető, értékteremtő foglalkoztatásban vehessenek részt. Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idei évben is nagy népszerűségnek örvendenek a mezőgazdasági programok, melyek igazodva az adott település sajátosságaihoz, széles termékkör előállítását teszik lehetővé. Egyre több település indít helyi értékteremtő programot is, mely keretében az adott település hiánypótló tevékenységekkel javíthatja a település lakó- és természeti környezetét, növelheti a lakosai számára biztosított szociális szolgáltatások körét. A további közfoglalkoztatási programok indítása nyár elejére prognosztizálható.

A kirendeltség és a járási hivatal hatósági osztályának ügyfélfogadása igazodva ügyfeleink igényeihez az alábbiak szerint változott:

H: 8:00 – 17:00

K: 8:00 – 16:00

Sz: 8:00 – 16:00

Cs: 8:00 – 16:00

P: 8:00 – 12: 00

 

Járási Gyámhivatal:

A gyermek bűnismétlésének megelőzése érdekében 2015. január 1. napjától kezdődően a jogalkotó új hatósági intézkedést vezetett be, a megelőző pártfogás elrendelését, melyben a járási gyámhivatal jár el.

A bűncselekmény vagy az elzárással is sújtható szabálysértés elkövetése miatt indult védelembe vétel iránti eljárásban, vagy a már fennálló védelembe vétel mellett a nyomozó hatóságnak a bűncselekmény vagy a szabálysértési hatóságnak a szabálysértés elkövetéséről szóló jelzését követően a pártfogó felügyelői környezettanulmány és kockázatértékelés alapján a gyermek bűnmegelőzési szempontú veszélyeztetettségi fokának függvényében a gyámhivatal a kiskorú megelőző pártfogását rendelheti el.

A gyámhivatal a székhelyén fogadja az ügyfeleket, míg a járás többi településén meghatározott rendszerességgel kihelyezett ügyfélfogadást tart.

 

Dr. Szántó Mária

járási hivatalvezető

Mórahalmi Járási Hivatal tájékoztatói

Tájékoztató a szennyvízcsatorna hálózat kivitelezéséről

Önkormányzati konyha étlapja

Lájkolj minket!

Kereső

Időjárás

 Hőtérkép

Hőtérkép

Felhőtérkép

Felhőkép

Széltérkép

Széltérkép

Forrás: www.idokep.hu

Partnerek