2006 - MÉLTATÁS – PARAGI SÁNDORNÉ

Paragi Sándorné 1943. február 4-én Kiskundorozsmán született. Általános iskolai tanulmányait az Üllési Galambosi iskolában végezte.

1961-ben, 18 évesen kötött házasságot, melyből 4 leánygyermeke született. 1981-ben, húszévnyi házassággal a háta mögött, egyedül maradt gyermekeivel. Kemény élet várt rá.

Egyedül nevelte gyermekeit. Ha kellett, bedolgozásban kézi hímzést vállalt, földet művelt,  vagy éppen baromfit gondozott. 

Amikor lányai családot alapítottak, egyedül érezte magát, hasznossá akart válni. Olyan gyermekek nevelését vállalta, akiknek a sors nem adta meg azt a lehetőséget, hogy családban nevelkedjenek, 1987-2002-ig 6 állami gondozott gyermeket nevelt.

1994. januárjában választották meg a „Remény” Nagycsaládos Egyesület titkárának. Ekkor még nem tudta: egy hatalmas feladatot vállalt fel, egy olyan feladatot, melyben később megtalálta élete egyik fő küldetését.

Hosszú időn át építgette, bővítgette az egyesületet, fáradtságot nem ismerve, megszállottan küzdött az egyesület tagjainak érdekeiért. Újabb és újabb bajba jutott, hátrányos helyzetű családok keresték meg és kérték a segítségét. Mára az egyesületnek már nemcsak üllési tagcsaládjai vannak. Tevékenysége átnyúlik a település határain, ruzsai, öttömösi, pusztamérgesi, forráskúti, csólyospálosi és balástyai tagjai is vannak, mindösszesen 315 család.

Hatalmas felelősség nehezedett a vállára, édes felelősség, melyet Veronka néni önként, boldogan vállalt. E feladat ellátásához hatalmas energiákkal rendelkezett. A nap 24 órájából, „25-t” dolgozott, így saját családján kívül, mind a 315 „családjára” jutott ideje.

Rengeteg közös programot valósított meg. Az éves rendezvényeken kívül – mint az anyák napja, a gyermeknap, vagy a karácsony – sok más programot is szervezett. Évente több alkalommal utaztak el az ország nevezetes kirándulóhelyeire, gyógyfürdőibe, tettek színházlátogatásokat.

A segítségnyújtáshoz az érzelmi indíttatás mellett igen komoly anyagi források is kellettek. Veronka néni számára nem volt lehetetlen, idős kora ellenére „beleásta magát” a pályázati rendszerbe, pályázatokat írt, pályázatokat számolt el. 

Több mint egy évtizedes önzetlen segítségét, áldozatos munkáját 2004-ben Pro Famili díjjal ismerték el.

Civil szervezet képviselőjeként naprakész a helyi közügyekben, a Képviselőtestületi ülések rendszeres résztvevője volt.

1998 óta aktív tagja volt a Szociális Bizottságnak, ahol szintén a hátrányos helyzetű családok érdekeit képviselhette.

Hosszú éveken át türelemmel viselt betegsége ellenére is küzdött másokért, talán ebből merített erőt. Munkásságához az a nagy türelem és szeretet kellett, ami talán csak neki volt.

Engedjék meg, hogy Kosztolányi Dezső soraival búcsúzzam Veronka nénitől:

„Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt

S szólt ajka, melyet mostan lepecsételt

A csönd s ahogy zengett fülünkbe hangja,

Mint vízbe süllyedt templomok harangja

A mélyben lenn s ahogy azt mondta nemrég:

édes fiacskám, egy kis sajtot ennék.

A homlokán feltündökölt a jegy,

hogy milliók közt az egyetlenegy.

Édes barátaim, olyan ez éppen,

Mint az az ember ottan a mesében.

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

Mi meg mesélni kezdtünk róla: Hol volt…,

Majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt

S mi ezt meséljük róla sírva: nem volt…..”

Emmet Fox: "Nincs az a nehézség, amelyet a szeretet ne győzne le. Nincs
olyan betegség, amelyet a szeretet meg ne gyógyítana. Nincs ajtó, amelyet a
szeretet fel ne nyitna. Nincs az a szakadék, amelyet a szeretet át ne
hidalna. Nincs fal, amelyet a szeretet le ne dönthetne. Sem bűn, amelyet
elég szeretettel ne lehetne jóvátenni. Nem számít, milyen mélyen gyökerezik
a gond. Milyen reménytelenek a kilátások. Milyen kusza a zűrzavar. A
helyesen értelmezett szeretet mindent megold. S ha elég erős benned a
szeretet, te leszel a világ legboldogabb és legerősebb embere. Adja Isten,
hogy úgy legyen!"