Szüret - Vass József
Aratás utan - Németh László
Hajnali balerina - Szabó Ferenc
Bodzafiúk - Santana Cadena Diána
Szabadság - Vass József
Kőkereszt - Németh László
Éjszakai fények - Patyik Ágota
A haleszi betyár - Vass József
Bohn Erdő útja - Zsíros Tibor

Partnerek

 

 

2016. január 1-jétől módosult a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvénynek az elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó szabályai.

A belföldi székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezetek, illetve a közigazgatási szervek a keresetlevelet, továbbá minden egyéb beadványt, okirati bizonyítékot kizárólag elektronikusan, a képviselő személyének teljes körű azonosítását biztosító és ÁNYK űrlap benyújtás támogatási szolgáltatás igénybevételével nyújthatja be a bírósághoz, és a képviselő részére a bíróság is elektronikusan kézbesít. Az elektronikus kapcsolattartás 2016. június 30. napjáig választható, 2016. július 1-jét követően kötelező és kizárólagos.

 

A jegyző birtokvédelmi ügyben hozott határozatának megváltoztatása iránti perben (2016- július 1. napján és az azt követően indult perekben kötelezően) ha a felperes a keresetlevelet a birtokvédelmi határozatot hozó jegyzőnél terjeszti elő, a birtokvédelmi határozatot hozó jegyző köteles gondoskodni

  • a határozat alapjául szolgáló ügy iratainak digitalizálásáról, ha a keresetlevél elektronikusan került előterjesztésre, és
  • a hozzá benyújtott keresetlevél és a mellékleteit képező papír alapú okiratok digitalizálásáról, valamint a papír alapú okiratok megőrzéséről, továbbá a határozat alapjául szolgáló ügy iratainak digitalizálásáról, ha a keresetlevél papír alapon kerül előterjesztésre.

Ha a felperes a keresetlevelet e perre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz nyújtja be, a bíróság felhívja a birtokvédelmi határozatot hozó jegyzőt, hogy az iratokat digitalizált formában terjessze fel.

A birtokvédelmi határozatok bírósági felülvizsgálatához nyomtatványkitöltő program szükséges, amely az alábbi helyről tölthető le: http://nav.gov.hu/nav/letoltesek/nyomtatvanykitolto_programok

A jegyzői birtokvédelmi határozat megváltoztatása iránti per keresetlevelének letöltendő, az ÁNYK rendszerben található űrlapja a http://birosag.hu/ugyfelszolgalatiportal/formanyomtatvanyok oldalon a V-P-12-01-01számúelektronikus űrlap. 

 

Dr. Borbás Zsuzsanna
jegyző

Mórahalmi Járási Hivatal tájékoztatói

Tájékoztató a szennyvízcsatorna hálózat kivitelezéséről

Lájkolj minket!

Önkormányzati konyha étlapja

Kereső

Időjárás

 Hőtérkép

Hőtérkép

Felhőtérkép

Felhőkép

Széltérkép

Széltérkép

Forrás: www.idokep.hu

Partnerek