Kőkereszt - Németh László
Szüret - Vass József
Bodzafiúk - Santana Cadena Diána
A haleszi betyár - Vass József
Éjszakai fények - Patyik Ágota
Bohn Erdő útja - Zsíros Tibor
Aratás utan - Németh László
Hajnali balerina - Szabó Ferenc
Szabadság - Vass József

Partnerek

 

A Nyárindító Napok szombat éjszakájának egyik sztárja az energikus és őrületes End of Paradise zenekar volt. A banda Székesfehérvárról érkezett hozzánk, közvetlen és barátságos énekesükkel, Feltein "Zombi" Attilával beszélgettünk egy kicsit a koncertet követően.

Hogyan alakult meg a zenekar?

  • A banda 2008-ban alakult Menyhárt Mihály és Tóth László István invitálásából, ami anno Tűzvonal zenekar volt, ami a mai napig is fut. Ők ebből a bandából váltak ki. Én 2012-ben kerültem a zenekarba, mint énekes. Nekem előtte több formációm is volt. Nagyon örültem, hogy a srácok beválasztottak a bandába. Tavaly kijött az Ítélet gyűrűje EP-nk, ami 4 számot tartalmazott és most idén megjelent május 11-én a nagylemez, a Hétköznapi túlélők. Egy videoklipet is hordoz magával, ami elvből a Hétköznapi túlélők címet kapta. Ezt a YouTube-on megtalálja mindenki természetesen. Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan Magyarország szerte megismerték a zenekart, annak köszönhetően, hogy a Metal Hammer – kiemelném -, és a Nail Records gondozásából jött ki a nagylemez, és eljutott mindenfelé az országban.

  • Mi a kedvenc számod a lemezről?

  • A Hétköznapi túlélők, mert ebben megtalálom saját magam. Bárhogy kell küzdeni az életben, ott van az emberben az, hogy hétköznapi túlélő, legyen az munka, család, barátok, bármi. A másik meg a Csak veled, amit a feleségemnek írtam és erre a lassú számunkra vagyok a legbüszkébb.

  • Örültetek ennek a távoli meghívásnak?

  • Igen, nagyon örültünk, amikor Laci mondta, hogy 160 km-re Üllésen várják a zenekart. Nagyon-nagyon jó érzés volt nekünk. Leutaztunk 2,5-3 órát. Jó buli volt ez is azért a kocsiban. Amikor megláttuk a közönséget a színpad előtt, én akkor szoktam mindig mondani – most nem mondtam -, hogy ilyen emberekért érdemes létezni a zenekarnak, akik így megbecsülik a zenét.

  • Mi volt kedvenc pontod a koncerten?

  • Az, amikor a közönség ujjongott. Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy gyertek föl, toljátok le a zenekart a színpadról, mert ez a legjobb érzés egy zenekarnak, amikor mi nem férünk el a színpadon!

  • Hol és mikor lesz a következő koncertetek?

  • 2015. június 27-én Budapesten a Crazy Mamában, egy 2-3 napos fesztivál keretén belül, nagyon sok jó zenekar lesz. Akit kiemelnék, az Invader zenekar, akik egyben a testvér zenekara is a bandának, és abból is Munkácsi Tamás, aki nagyon sok szóló gitárt megcsinált a lemezen. A munkájának köszönhetően a hangzásvilága is megszületett annak, amit szerettünk volna.

  • Mit üzennél az üllési metálrajongóknak?

  • Nagyon örülök neki, hogy ennyi emberrel találkoztunk itt, akik szeretik a zenét. Kihangsúlyoznám, hogy zenét, mert én ezt vallom zenének. Egy olyan klasszikus heavy metal vonalat követ a zenekar, ami a 80-as, 90-es években kicsit elveszett vagy megállt. Nagyon sok formációban próbálkoztunk más zenével is. Annak örülök, hogy maradt a zenekar a klasszikus heavy metal vonalon. És nagyon örülök neki, hogy ennyi ember ilyen távol is ezt a fajta zenét szereti. Nem azt mondanám, hogy fajta, hanem ezt a zenét szereti.

 

További sok sikert kívánunk a zenekarnak! Találkozzunk velük legközelebb június 26-27-én, Budapesten a Crazy Summer Rockfest III.-on!

 

Meszes Dávid, Olasz Bettina

2015. június


Mórahalmi Járási Hivatal tájékoztatói

Tájékoztató a szennyvízcsatorna hálózat kivitelezéséről

Önkormányzati konyha étlapja

Lájkolj minket!

Kereső

Időjárás

 Hőtérkép

Hőtérkép

Felhőtérkép

Felhőkép

Széltérkép

Széltérkép

Forrás: www.idokep.hu

Partnerek