A haleszi betyár - Vass József
Bodzafiúk - Santana Cadena Diána
Éjszakai fények - Patyik Ágota
Szüret - Vass József
Bohn Erdő útja - Zsíros Tibor
Szabadság - Vass József
Aratás utan - Németh László
Hajnali balerina - Szabó Ferenc
Kőkereszt - Németh László

Partnerek

 

 

Ferenczi Attila, a világháborús relikviák gyűjtését már önszorgalomból elkezdte családja felkutatása során, így kapcsolódott be az országos szintű programba. Igen sokat köszönhetünk neki, hiszen a nagy háború hamarosan megnyíló kiállításának létrehozásában oroszlánrészt vállalt. Ferenczi Attila, az Üllés Nagyközségi Önkormányzat és a Déryné Kulturális Központ összefogásával közösen tehetünk valamit azért, hogy hőseink emléke soha ne vesszen a múlt homályába. A kutatás során átélt élményekről, a kiállításról és megnyitójáról olvashatnak a kedves olvasók.

 

  • Hogyan kerültél kapcsolatba az első világháború kirobbanásának 100. évfordulója alkalmából indított országos megmozdulással? Korábban is foglalkoztál hadtörténettel?

  • Nem, engem csak érdekelt a történelem gyerekkorom óta, és amikor a szegedi Móra Ferenc Múzeum feltette a felhívását, akkor Dr. Orbán Imrével kezdtük közösen a gyűjtést, de előtte már nekem saját kisebb gyűjteményem volt fotókból. Ezen felbuzdulva és elkeseredésből - hogy a tévében a mi katonáink csak utolsó csatlósok, gyalázatos senkiháziak -, gyakorlatilag méregből kezdtem ezt el, hogy mutassuk, hogy nem azok. A polgármester úr erre rábólintott, és így indult el a falu gyűjtése. Mutassuk meg, hogy a mi katonáink is voltak olyan bátrak és méltók arra, hogy emlékezzünk rájuk.

  • A te családodban, a felmenőid közül voltak, akik harcoltak a háborúban?

  • Öt nagybátyám és dédapám az első világháborúban Ferenczi oldalról, Ladányi oldalról a fogságba esett Ladányi dédapám. A második világháborúban nagyapám önkéntesként vonult ’43-ban Pápára ejtőernyősnek. Ők a mostani meghatározás szerint a deszantosok lettek volna, a gyors reagálású csapatok, akik az első vonalban mennek. Dédapám, egy sógor, és egy nagybátyám az 1943-as kiugrási kísérletben is benne voltak mint Horthy melletti összekötők és a titkos szolgálat emberei. Őket utána letartóztatták, Csányi sógoromékat pedig kivégezték – a Tiszába belelőtték őket.

  • Milyen nehézségekbe, visszautasításba ütköztél a gyűjtés során? Hiszen mégis csak fájó sebek szakadtak fel így ismét.

  • Visszautasítás nem sok volt, inkább emlékvesztés. Ez okozza a legnagyobb gondot, hogy elvesztek az emlékek. De próbáljuk emléktöredékekből is összerakni, amit lehet, mert szinte csak egy-egy csata vagy helyszín az, amire már emlékeznek az emberek. Mivel sokáig bűn volt erről beszélni és nem a dicső felszabadító szovjet hadseregben szolgáltak ezek az emberek, hanem ellenük harcoltak. Ellenállás nincs, Szécsi Péter bácsinál segítőkészség volt tapasztalható, akiben szinte nagyapámra ismertem rá. Akik megkeresnek, vagy akiket megkeresek, ők szeretnének erről beszélni. Aki nem szeretne, az nem is keres meg bennünket.

  • Mindazonáltal valamilyen segítséget, támogatást vagy útmutatást alighanem kaptál. Pl. az önkormányzattól.

  • Az önkormányzattól teljes körű segítséget kaptam. A Déryné Kulturális Központ minden dolgozójától is, a polgármester úr maradéktalan támogatásával. Próbálom megmenteni az országban, amit lehet, felvásárolok fotókat, hogy mentsük meg az utókor számára.

  • Milyen nyomon tudtál elindulni a kutatásaid során, milyen módszereket alkalmaztál?

  • Rengeteg olvasással. Már a családomnak részben utánajártam a Hadtörténeti Intézetnél, ott nagyon kevés, de valamennyi anyag megmaradt. Akik legénységi kitüntetést kaptak, nekik az anyaga megvan, meg a csendőrök egy részének. De a levéltár nagy része elégett, mert találatot kapott a második világháborúban vagy elégették. Nagyon régi vagy új könyvekben fellelhető adatokból innen-onnan, de csak morzsák találhatók szinte az egészről. A nagy történelemből engem mindig a közlegény érdekelt, aki kiment és szétvágták a kezét és grédics tüskével összetűzték, vagy kilőtték a lovat alóla. Azt tudjuk, hogy mit csináltak a tábornokok, de hogy mit csináltak a közlegények, akiket feláldoztak sokszor, belehajtottak a géppuskatűzbe vagy belementek…

  • Volt olyan történet, amely mind közül a leginkább sokkolt?

  • Ezeknek a történeteknek a vége mindig szomorú, mert még ha vidáman is mesélték, mikor hazaértek, a további sorsuk sem lett vidám. Ők büszkék voltak arra, amit ott a hazájukért tettek, viszont nem kezelték méltó módon sose őket. De ahogy elkezdődik egy beszélgetés, ha első vagy másodkézből hallom, a vége az, hogy lelőtték, kilőtték a lovát, megtámadták, megrohamozták.

  • Előadást is tartottál a témával kapcsolatban.

  • A Csonka János Műszaki Szakközépiskolában a végzős osztályoknak volt egy ismeretterjesztő előadás a gyűjtésünkről és a falu próbálkozásáról, hogy megkíséreljük megmenteni hőseink emlékét.

  • Mire számíthatunk a május 4-ei kiállítás megnyitóján? Ismeretterjesztő jellegű lesz, a magyarság háborús szerepvállalása lesz a fókuszban?

  • Nem, a személyeket, az egyéneket akarjuk középpontba állítani, hogy ők mint közemberek mit csináltak vagy egyáltalán hogyan tudtak haza vergődni, mert ahogy a harc fokozódott, a puszta túlélés volt a szempont. Az, hogy később hova fejlődne ez talán, nem tudjuk. Szeretnénk, ha ennek folytatása lenne, hogy legalább a lelkiismeretünkkel tudjunk elszámolni, hogy az utókor is felnézhessen rájuk.

  • És a legszomorúbb, hogy nem csak katonák, hanem civilek is áldozatul estek.

  • A faluból több civil vétlenül vagy mivel kóbor oroszokat kísértek, mint Tari Gergő. De náluk csak egy pisztoly volt vagy talán egy karabély és a két orosz, akit megfogtak, a szembe jövő orosz gépkocsira felszólt és ezért, amit mondhattak nekik, lelőtték Tariékat. Az volt a feladat, hogy kóbor oroszokat szedjenek össze, hogy ne fosztogassanak és mégis áldozatul estek. Vagy egy másik idős ember, aki feküdt az ágyon és egy eltévedt lövedék találta el. Vagy Kádár Németh József Vince, akinek nagyon szomorú a története. A neve (Német) és a fia sapkája miatt lőtték le. Ebben az esetben nincs semmi értéke az életnek… A nagyapám mesélte, hogy meg akart sebesülni, hogy végre ne fronton legyen, gondolkodott, hogy kitolja a kezét és hátha átlövik. A gyalogsági ásót tette ki és rögtön átlőtték, utána olyan mély gödröt ástak a lövészárokban, hogy oda jártak inni, úgy megijedtek. Pedig végig járta az orosz frontot…

  • A kiállítástól talán az üllésiek is azt várják el, hogy megismerhetővé váljanak a település hőseinek egykori „háborús hétköznapjai”, mit viseltek, mit ettek, mivel töltötték pihenőidejüket, mit gondoltak életükről, sorsukról, a háborúról. Amiből történetesen mindannyian tanulhatunk.

  • Reméljük, hogy így lesz, talán a később felállított értéktárral válhatna teljessé, ott átmenteni a már meglévő anyagainkat és kiegészítve a mindennapi keserűségükkel vagy örömükkel. Lesznek I. és II. világháborús fotók, levelek, tárgyak és tablók kiállítva. Személyes és gyűjtött tárgyakból is.

 

Olasz Bettina

2015.04.15.

Mórahalmi Járási Hivatal tájékoztatói

Tájékoztató a szennyvízcsatorna hálózat kivitelezéséről

Lájkolj minket!

Önkormányzati konyha étlapja

Kereső

Időjárás

 Hőtérkép

Hőtérkép

Felhőtérkép

Felhőkép

Széltérkép

Széltérkép

Forrás: www.idokep.hu

Partnerek