Bodzafiúk - Santana Cadena Diána
A haleszi betyár - Vass József
Szabadság - Vass József
Kőkereszt - Németh László
Szüret - Vass József
Aratás utan - Németh László
Bohn Erdő útja - Zsíros Tibor
Hajnali balerina - Szabó Ferenc
Éjszakai fények - Patyik Ágota

Partnerek

 

Sikeresen zárult a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány önkéntességet népszerűsítő programja Üllésen.

A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány az Európai Unió által támogatott ÖNKÉNTESÜL(L)ÉS – Önkéntes Központ Üllésen (TÁMOP-5.5.2-11/2-2012-0059) projektet 2014. május és 2015. február között valósította meg. A program a helyi szociális, oktatási és egészségügyi intézmények munkáját, a lakosság együttélését, a pozitív értékek megteremtését segítette. Rendezvényeken, a település életében fontos eseményeken önkéntes munkával támogattuk a programok megvalósítását, így 150 lelkes helyi, segíteni vágyó önkéntes kapcsolódott a mozgalomhoz.

A program záró rendezvénye 2015. február 26-án került megrendezésre Üllésen, a Déryné Kulturális Központban. Oláh Gergő popsztár volt a meglepetés vendég, aki 200 lelkes helyi fiatal önkéntes számára adott koncertet. A népszerű dalok előadása mellett Oláh Gergő motivációs céllal a résztvevők számára ízelítőt adott abból, hogy honnan jött és a sok - sok tanulás - tapasztalás mellett merre tart. A buli hangulatban volt flashmob, tánc, éneklés, fotózás, autogram osztás, a gyerekeknek frissítő italok és ételek, gyümölcs.

Mórahalmi Járási Hivatal tájékoztatói

Tájékoztató a szennyvízcsatorna hálózat kivitelezéséről

Önkormányzati konyha étlapja

Lájkolj minket!

Kereső

Időjárás

 Hőtérkép

Hőtérkép

Felhőtérkép

Felhőkép

Széltérkép

Széltérkép

Forrás: www.idokep.hu

Partnerek